Pénzteremtés a nemzeti pénzrendszerben
A pénzteremtés folyamata három lépésből áll. Első lépésben a jegybank meghatározza a pénzmennyiség növekedési ütemét. A jegybank elemzi a gazdaság folyamatait, köztük az inflációs és a növekedési folyamatokat, és erre alapozva dönt a pénzteremtés aktuális mértékéről. A jegybanki döntéshozatal változatlanul független az államtól.
Második lépésben kerül sor a pénz technikai megteremtésére, a pénzkibocsátásra. A korábbi pontban leírtak alapján a pénzkibocsátás úgy valósul meg, hogy az állam pénzképző eszközt bocsát ki, majd a jegybank ezt az eszközt tényleges pénzre cseréli át.
Harmadik lépésben az állam elkölti a frissen keletkezett pénzt, így az bekerül a gazdaságba. A frissen teremtett pénzek a költségvetési bevételek részét képezik. Fontos látni ugyanakkor, hogy a nemzeti pénzrendszerben az állami költségvetés egyenlege mindig megegyezik a pénzkibocsátás mértékével. Máshogyan kifejezve: az állam nem tud a jegybank által meghatározott mértéken túl hiányt futni.
Például amennyiben a jegybank szerint a pénzkibocsátás aktuálisan optimális mértéke a GDP 1,5 százaléka, úgy az állam ennyivel költ többet, mint amennyi bevétele van. Kisebb inflációs időszakban a jegybank magasabb pénzkibocsátási ütemet állapít meg, így az állam többet költhet. Ezzel szemben nagyobb infláció esetén a jegybank válaszként kisebb vagy akár negatív pénzkibocsátási ütemet állapít meg, amikor az állam többletadóztatással, illetve kiadáscsökkentéssel pénzt szív ki a gazdaságból.
Miután a jegybank meghatározza a pénzteremtés mértékét, az állam a jegybank által meghatározott mennyiségben pénzképző eszközt bocsát ki. Ezt az eszközt elképzelhetjük úgy, mint egy mai államkötvényt, azzal a különbséggel, hogy az rendkívül hosszú lejáratú adósság, így pedig már voltaképpen egyszerű pénzképző eszköz.
A jegybank becseréli ezt a pénzképző eszközt jegybankpénzre; ekkor a jegybank mérlegében nő az állami pénzképző eszköz eszközoldalon, és nő az állam jegybankpénzszámla-egyenlege forrásoldalon. Ezzel párhuzamosan pedig az állam mérlegében a pénzkibocsátási eszköz jegybankpénzre cserélődik eszközoldalon (második lépés).
Az állam elkölti ezt a friss pénzt, átutalja azt más gazdasági szereplőknek, így a pénz bekerül a gazdaságba. Ekkor a jegybanki forrásoldal átrendeződik: az állam jegybankpénzegyenlege csökken, a háztartások és a vállalatok jegybankpénzegyenlege nő (harmadik lépés).
Mennyivel bővüljön a pénzmennyiség?
Általánosságban az a pénzmennyiség-változási ütem optimális, amely úgy biztosítja a gazdaság megfelelően bőséges pénzellátását, hogy közben nem veszélyezteti a pénz értékőrző szerepét – azaz amely maximálisan élénkíti a gazdaságot anélkül, hogy az nagyobb inflációt okozna akár hosszabb távon.
Például amennyiben a gazdaság várható növekedése 4 százalék, az inflációs cél pedig 2 százalék, úgy a pénzmennyiség elméletben közel 6 százalékkal bővülhet évente. A gazdaságban lévő tranzakciós pénz állományát a múltbéli pénzstatisztikai adatok alapján a GDP közel 30 százalékára becsüljük; ez az az állomány, amely 6 százalékkal nőhet évente. A két utóbbi érték – azaz a GDP 30 százaléka és a 6 százalék – szorzataként jön ki a GDP 1,5 százaléka mint éves pénzteremtési mérték.
A gyakorlatban azonban a pénzek egy része megtakarításra kerül, így kicsapódik a forgalomból. Ezért a pénzmennyiség vélhetően még jobban bővíthető, mint a GDP 1,5 százaléka, anélkül, hogy az inflációt okozna.
Kapcsolódó cikkek: