„A bankok pénzügyi közvetítők”
A mainstream közgazdaságtan a bankokat pénzügyi közvetítőként határozza meg; ez a rendszerrel kapcsolatos legnagyobb hatású félrevezető axióma! A mainstream közgazdászok nem emelik ki, hogy a bankok a semmiből képesek pénzt teremteni. Ehelyett az ún. pénzmultiplikátor- és a pénzügyi közvetítői elméletet tartják a legmegfelelőbbnek a banki működés szemléltetésére.
Pénzmultiplikátor-elmélet
A pénzmultiplikátor-elmélet szerint a kezdeti pénzt a jegybank teremti meg, például úgy, hogy a bankoktól államkötvényt vagy devizát vásárol. Ezt a kezdeti pénzt az államkötvény vagy a deviza korábbi tulajdonosa elkölti, így bekerül a gazdaságba, majd előbb-utóbb ezt, vagy ennek egy részét valaki elhelyezi egy bankban.
Az elmélet szerint a bankok a hozzájuk bekerülő jegybankpénzt kihitelezik, így a jegybankpénz újra a gazdaságba kerül. Később a jegybankpénzt újra és újra megtakarítják és kihitelezik. Az elmélet alapján a bankok egyedi szinten nem teremtenek pénzt, ugyanakkor összességében – a pénzmultiplikátor hatásának eredményeként – mégis megnő a pénzmennyiség.
A pénzmultiplikátor-elmélet szerint a jegybank meghatároz egy kötelező tartalékolási rátát, amely alapján a bankok betétjeinek egy bizonyos százalékát mindig el kell hogy helyezzék a jegybankban a kötelező tartalékmegfeleléshez. A mainstream tankönyvi példa szerint amennyiben a kezdeti jegybankpénzmennyiség 100 egység, a kötelező tartalékolási ráta pedig 10 százalék, úgy maximum 1000 egység pénz keletkezhet a gazdaságban. Ez az érték csökken, amennyiben a gazdasági szereplők a bankbetét helyett a készpénzt választják.
A pénzmultiplikátor-elmélet volt a leginkább elfogadott az 1920-as évektől az 1960-as évekig. Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi egyetemi képzésekben leginkább használt pénzügyi, makrogazdasági tankönyvek egy része – például Samuelson, Nordhaus, Kohn vagy Mankiw könyvei – szintén ezt az elméletet mutatják be.
Pénzügyi közvetítői elmélet
A másik népszerű mainstream elmélet, a pénzügyi közvetítői elmélet szerint a bankok alapvető tevékenységüket illetően nem, csak a rájuk vonatkozó szabályozást illetően különböznek más pénzügyi közvetítőktől. A bankok ugyanúgy megtakarításokat gyűjtenek össze és hiteleznek ki, mint bármely más pénzügyi közvetítő – azoktól minőségileg nem, csak mennyiségileg térnek el. A bankok fontos kockázatmérlegelők, és a lejárati transzformáció fontos végrehajtói.
Ez utóbbi művelet során a bankok rövid lejáratú betétekből hosszú távra képesek hitelezni; azért tudják végrehajtani ezt a tevékenységet, mivel képesek a betéti és hitelportfóliójukat diverzifikálni különböző szereplők, kockázatok és lejáratok között. A pénzügyi közvetítői elmélet szerint a bankok sem egyedi szinten, sem összességében nem pénzteremtők.
A pénzügyi közvetítői elmélet lett a legelfogadottabb mainstream álláspont az 1960-as éveket követően akadémiai körökben. A közgazdászi mesterkurzus során használt Romer-tankönyv szintén e mellett az elmélet mellett foglal állást. A 2022. évi közgazdasági Nobel-díj díjazottjai, Ben Bernanke, Douglas Diamond és Philip Dybvig kapcsolódó munkáikban szintén erre az elméletre építik érveléseiket.
Összesen tehát háromféle fő banki hitelezési elmélet létezik. A banki hitelteremtési (pénzteremtési) elmélet, ahol a bankok a semmiből teremtenek új pénzt hitelezéskor, a második és a harmadik elmélet az itt tárgyalt pénzmultiplikátor-elmélet, illetve a pénzügyi közvetítői elmélet. Fontos ugyanakkor látni, hogy a pénzteremtés nem egy olyan elméleti kérdés, ahol – ugyanarra a pénzügyi rendszerre vonatkoztatva – egyszerre több nézőpont is helyes lehet.
A Föld formájáról gondolkodhatunk az íróasztalok mellől; egy másik lehetőség, hogy gyakorlati módszerekkel – például az űrből – megvizsgáljuk, hogy ténylegesen milyen a Föld alakja. Hasonlóan, a banki működéssel kapcsolatosan kiléphetünk az íróasztalok világából, és megvizsgálhatjuk, hogy a gyakorlatban hogyan történik a banki hitelezés. Ennek módja, hogy elemezzük, hogy ténylegesen, számvitelileg mi történik egy bank feljegyzéseiben (mérlegében), amikor a bank hitelt nyújt.
Ezt a vizsgálatot Richard Werner végezte el a Raiffeisenbank Wildenberger – egy kisebb német – banknál 2013-ban; ennek kapcsolódó folyamatai általánosnak mondhatók. A BBC által is filmezett tudományos kísérlet során megállapították, hogy a hitelszerződés aláírásakor a bank egyszerűen jóváírta a számlaegyenleget a hitelfelvevő számláján.
A hiteljóváírás során nem változott sem a bank jegybanki számlaegyenlege, sem a banknál lévő, más betéti számlák egyenlege – tehát a bank az új betétet nem jegybanki tartalékból, és nem más betét átcsoportosításából nyújtotta rendelkezésre. A bank mérlege a hitelfelvételt követően bővült: a bank az egyik oldalon hitelszerződésre tett szert; a másik oldalon pedig nőttek az ügyfelek betétei, azaz a bank egyszerűen új pénzt teremtett.
Werner kísérlete a gyakorlatban is visszaigazolja a hitelteremtési (pénzteremtési) elmélet helyességét. Kutatása arra is rámutatott, hogy a másik két, a mainstream által elfogadott pénzteremtési elmélet nem egyszerűen egy másfajta pénzügyi megközelítés, hanem alapvetően hibás a jelenlegi pénzügyi rendszerre vonatkoztatva. A jelenlegi bankrendszer egyszerűen nem így működik.
A pénzmultiplikátor-elmélet akkor lehetne helyes, ha a gazdaság készpénzalapú lenne, valamint amennyiben nem lenne jegybanki rendelkezésre állás. Ezek közül egyik feltétel sem áll fenn a jelenlegi pénzügyi rendszer vonatkozásában. Egyrészt a gazdaság egyre inkább számlapénzalapú; másrészt a bankok saját maguknak elő tudják állítani a kötelező tartalékoláshoz szükséges jegybankpénzt azáltal, hogy a jegybanki rendelkezésre állás keretében eszközeik – például a saját maguk által teremtett jelzálogpapírok – egy részét fedezetként használva kölcsönt kérnek a jegybanktól.
A pénzügyi közvetítő elmélet még kevésbé helyes, mint a pénzmultiplikátor-elmélet. Ezt az elméletet számvitelileg még értelmezni is nehéz. Ez az elmélet ugyanis semmiféle magyarázatot nem ad arra sem, hogy ha a bankok sem egyedileg, sem összességében nem teremtenek pénzt, akkor mégis hogyan keletkezik a pénzmennyiség, a bankbetétek nagy része. Az elmélet igyekszik elterelni a bankok legfontosabb tulajdonságainak bemutatását más – a pénzteremtési tulajdonságtól eltérő –, kevésbé egyedi jellemzők irányába.
Werner (2014) bemutatta, hogy a közgazdaság valójában visszafejlődött a pénzteremtési ismereteket illetően. A korábban ismert tudás elfelejtődött. Mindez a felejtés nem történhetett volna meg néhány vezető közgazdász aktív közreműködése nélkül.
Több vezető mainstream közgazdász, például Keynes, valójában pontosan ismerte a banki pénzteremtés valódi természetét, mégis később a másik, majd harmadik elmélet mellett foglalt állást, és szakmai érvek nélkül elutasította a banki pénzteremtés lehetőségét. Ezen vezető közgazdászoknak meghatározó szerepe volt a pénzteremtéssel kapcsolatos közgazdász-gondolkodás, illetve az általános vélekedés megváltoztatásában.
A pénzteremtési elméletek megítélésében egy további ív, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követően a mainstream intézmények újra felfedezték a hitelteremtési (pénzteremtési) elméletet. A mainstream intézmények ugyanakkor nem tesznek egyértelmű állásfoglalást az elmélet mellett, és különböző tanulmányaikban eltérő álláspontot képviselnek; így valójában egyszerre támogatói többfajta elméletnek. A 2022-es Nobel-díjazottak kiválasztása, illetve a választás kritika nélkülisége pedig azt mutatja, hogy a mainstream közgazdaságtan jelenleg sem veti el a banki közvetítői elméletet.
A változás azonban – a helyes pénzteremtés értelmezését tekintve – nem egy valódi megvilágosodási folyamat része, inkább azzal magyarázható, hogy a helyes pénzteremtési elmélet alternatív útvonalakon történő terjedése annyira vállalhatatlanná tette a mainstream pénzteremtési elméleteket, hogy a mainstream intézmények és közgazdászok jobbnak látták kommunikációs stratégiát váltani. A mainstream szerzők jellemzően virágnyelven megállapítják a pénzteremtés helyes folyamatát, majd figyelmen kívül hagyva annak nyilvánvalóan káros következményeit – a fő üzeneteken nem változtatva –, folytatják történeteiket és modellezési gyakorlatukat.
Kapcsolódó cikkek:
Banki pénzteremtést támogató szabályozás
„Kedvezményes banki hitelnyújtás”